Erdélyi Konyha Konyhatündér
VI. évf. 2017. - 10. (59.) szám - október

Erdelyi Konyha

Oldalszám: 52     Ára: 2,50 lej
Keresse a hírlapárusoknál!
Előfizethető!
 
Még fagyaszthatunk!

Édesanyám kertjében minden megterem, ami két család részére elég egész évben. Igaz, meg is becsüljük, semmit nem hagyunk kárba veszni. A hagymát felszedés után többször is átválogatjuk, és amelyiken érezzük, hogy puhul, megtisztítjuk és apróra vágva lefagyasztjuk. Télen elővesszük, a hideg zsiradékkal együtt készítjük oda (ha forróba tennénk, csapna), és addig sütjük, míg szépen megdinsztelődik. Pont olyan, mint a friss.
Az apróra nőtt, vékony paprikát is fagyasztjuk, akár egyben is, így nyugodtan felhasználható húslevesbe. Ugyanígy kisebb paradicsomot is egyben, ezt levesekhez, húsokhoz is tehetjük. Paprikát természetesen kockára vágva is fagyasztunk, ami egy fantasztikusan jó alapanyag télen, gyakorlatilag mindenhez használhatjuk. Tipp: az utóbbi pár évben az apróra vágott hagymát és paprikát elkavarva fagyasztom együtt, így pörköltek, húsos ételek alá már nem kell két zacskóból összeválogatnom. A kedvencem mindenképp a kisebb paprikákba töltött felvágott petrezselyemzöld. Egyrészt imádom ezt az aromás fűszert, másrészt paprikába téve nem morzsálódik. Biztosan Önök is próbálták már zacskóban, és tudják, hogy ha véletlenül kiszakad, az apróra tört levelek úgy odatapadnak a fagyos mélyhűtő falára, hogy igazi nyűg letakarítani. Ha még nem próbálták, idén fagyasszák paprikába! A megtöltött paprikákból szeletek is vághatók felhasználáskor.
Vannak olyan alapanyagok is, amelyek jól tűrik a fagyasztást és az üvegben eltevést is. Ilyen például egyik kedvencünk, a padlizsán. A megsütött, megtisztított padlizsánt adagonként fagyaszthatjuk, vagy eltehetjük üvegben is. Nekem az utolsó variáció a megfelelőbb, egyrészt, mert jobban szeretem az ízét, másrészt mert az üvegekben elrakom a kamrába, és nem kell folyton kerülgetnem, ha keresek valamit a hűtőben.
Bár én nem szeretem a tökös ételeket, a gyerekeim igen (édesanyám valami módon elcsábította őket), ezért a gyalult tököt attól függően, hogy mihez használjuk fel, adagonként, hozzá illő zöldfűszerekkel, így petrezselyemzölddel, zöldkaporral, kockára vágott paradicsommal, paprikával fagyasztjuk.
Végül szeretnék megosztani Önökkel egy igen hasznos tippet, amit lehet, már a legtöbben ismernek, de én csak most találkoztam vele, pedig sok fejfájást okozott… A lányom odáig van a bogyós gyümölcsökért, télen csak úgy elropogtatja a málnát, szedret és a többit. Viszont az volt a nagy gondom, hogy ezek nem maradnak meg szépen, egyben, hanem összetörnek, így ha az ízük nem is változik, a kinézetük igen, a kifolyó levük pedig egybefagy, tönkremegy. Márpedig a szép, egészben maradó szemek tartósítása annyira, de annyira egyszerű, hogy pironkodva gondolok rá, hogy eddig nem jutott eszembe! Nos, a bogyósokat egész egyszerűen kiterítve rakjuk fagyálló tálcákra, míg megfagynak, és csak azután rakjuk zacskókba, akkor már nem törnek.

Fagyal Hajnalka

Ízelítő

Idén jelent meg


Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha
Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha
Erdelyi Konyha

2016-ban jelent meg


Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha
Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha
Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha Erdelyi Konyha

Konyhatündér arhívum » »